2012. december 28., péntek

Happy new year!!! New staff!

Kedves látogatók. Az újév, új változásokat is fog hozni! A blog átmeneti stagnálása meg fog szűnni, és új cikkekkel, valamint tesztekkel fogok a nagyérdemű elé állni. Maga a blog az enyészeté lesz, de ezzel egy időben egy új honlap fog megszületni, melyen chat szobák és a beigért magazin lesz majd megtekinthető. Olyan kéréssel fordulnék mindenkihez, akit ez érdekel, dobjon egy kommentet. Üdv MuChy

2012. október 13., szombat

KWA M93



Na akkor nézzük meg cikkünk tárgyát:

Következő teszt alanyunk egy GBB-s pisztoly lesz. Azonban nem a megszokott replikák közül származó egyes lövés leadására alkalmas stukker, hanem a sorozatlövő fajta. Nem csak a kinézetéből, hanem a nevéből is lerí róla, hogy az M9-es Beretta nagy testvére. Aztán kb ebben ki is merül, mivel a megszokott kezelőszervein felül sok extrát kapott.

A replika egy egyszerű, igényes dobozban érkezett, melyen kép nincs, csak a pisztoly megnevezése olvasható.  A doboz kellően vastag és strapabíró ahhoz, hogy ezt használjuk tárolásra és hordásra is.
A belsejében egy szürke nikecell ágyba van foglalva a pisztoly, és a kiegészítői.

Amit a dobozban találunk:

  • ·         maga a pisztoly

  • ·         a tár

  • ·         egy „gyorstárazó”

  • ·         hop-up állításra szolgáló „kulcs”

  • ·         katalógus

Itt szerencsére megkíméltek bennünket a szokásos gagyi BB-vel, ami úgy is a kukában kötne ki.

Első benyomás:

Az M93 ránézésre is már mosolyt csal az ember arcára, mivel a pisztoly brutálisan nagy. Nem a szokványos stukker méret, beretta méret. Azonban, sajnos nagy csalódás éri az embert, amikor kézbe veszi, mivel ekkor derül ki a tény, hogy itt bizony kb minden műanyag. Megszokhattuk már, pl a Marui pisztolyainál, hogy a szán műanyag, de hogy az egész fegyver test is az, azért az egy kicsit, hogy is mondjam, ijesztően fura. Azonban behelyezett tárral igen jelentős a súlya, így nem zavaró a műanyag  test alacsony tömege. 

A fegyveren, mint írtam, alapvetően a műanyag dominál, azonban fém alkatrészek is vannak, mint pl az elsütő billentyű, az első markolat, a szán akasztó, a fesztelenítő, a biztosító, és a kakas.
Elnézve a pisztolyt, nem a KWA legszebb kivitelezésű replikája. Színre kissé fényes fekete festést kapott, míg a markolat, valamilyen fa mintázatot akar leutánozni. A szán bal oldalán egy sorozat szám van bele vésve, ezen kívül más feliratot nem is tartalmaz a replika.
 Megnyomkodva a markolat kicsit nyöszörög, de ettől függetlenül, rendben össze van szerelve az M93-as.
Bal oldalt találhatjuk a replika összes kezelő szervét. legelöl a fesztelenítő helyezkedik el, melyet ha kiszedett tárnál elfordítunk egy erős mozdulattal, akkor előre fele leszedhetővé válik a szán.
Utána következik a fém szánakasztó. Ugye itt szokott a legnagyobb probléma keletkezni, mivel a sok használat után a fém miatt a műanyag szán, elkezdi megadni magát és mind esztétikailag, mind pedig funkcionálisan és sérül a szán. Itt szerencsére az akasztó, a szán belsejében támasztja meg , valamint itt elég vastag is az öntvény, így véleményem szerint sokkal tovább fogja bírni, mind pl egy Marui Colt.
 A hátulján helyezkedik el a biztosító, jelen esetünkben a tűzváltó!  Na, és itt van a lényeg, amiért ilyen nagy méretű (az eredeti is) a pisztoly, és amiért az elején helyet kapott az a fura markolat. Választhatunk 1-es, valamint sorozat lövés közül. Sajnos a MASZ szerint ugye minden épületben csak egyes lövést lehet használni, hiába lő 300 fps alatt a replika ( A KWA M93 330 FPS-t produkált 0,2-es BB-el). Így épületben elveszti hatékonyságát az M93. Azonban, ha nyílt területen futunk össze az ellennel, akkor ezzel rendesen meg tudjuk lepni.
 Az első markolat kihajtását sima izomerővel tudjuk elvégezni, nem tartja külön semmilyen pöcök, vagy gomb, azonban nem lötyög, masszívan rögzül mind kinyitott, mind pedig behajtott módban is. Mindenki el tudja dönteni, hogy mennyire érdemes használni, de szerintem csak az élesnél van értelme, airsoftnál nincs létjogosultsága.
A pisztoly kapott egy igen figyelemre méltó kompenzátort. Sajnos ez is műanyag, szóval próbáljuk meg, hogy semminek se csapjuk neki, mert akkor ez bizony törni fog.
A pisztoly markolaton, a berettákhoz hasonlóan kapott egy rögzítésre szolgáló fém karikát, melybe beleakaszthatjuk az erre a célra szolgáló biztonsági zsinórunkat (hogy ha ne adj isten kiesik a tartóból, ne hagyjuk el, hanem szétkarcolva magunk után húzhassuk) :)
 Az M93 irányzékai egybe vannak öntve a szánnal, így esélyünk sincs az állítással. Emiatt a precíz célzás kizárt, csakis „csípőből” lőhetünk fele, de őszintén, rengetegen így használják, még az AEG-et is.

A szán és a test is fém, így véleményem szerint oda kell figyelni a kopásukra. Én minden játék előtt ajánlom a szilikonnal való bekenését az illesztéseknek, játék után, pedig a szárazra törlését. Fegyver olajat véletlenül se használjunk, mivel az kikezdi a műanyagot.
Szétszedve megfigyelhetjük, hogy a noze fémből van, mely nem túl gyakori GBB-s replikáknál. Így nem kell tartani annak törésétől. Ami azonban szerintem borzalmas ötlet, hogy a fém rugóvezető és helyretoló rugó, egy műanyag tartónak feszül neki. Kellően merev és vastag anyag, de azért nem túl bizalom gerjesztő.
 Tár:

A tár egy igen méretes és súlyos darab. Az egész tár test fém, kivéve az alján elhelyezkedő tárvédő és a tárajak. Töltése alulról történik. Gyengébb, pl green gas-t ajánlanék hozzá, mivel a műanyag szánnak ez is bőven elég, és nem erőlteti túl.
Befogadó képessége: 32 BB
 Működés:

Na és itt jön a lényeg. Egy töltéssel a tesztek során 25-28 fok mellett, kicsivel több mint egy tárat tudtam kilőni. Ez a nagy általánosságnak tesz eleget. Szerintem teljesen elfogadható. Pontosságát csak nagyjából tudnám meghatározni a fix irányzékok miatt, azonban 18-20m-ig ajánlanám a használatot. Itt még egy felső test alak 10-ből 8-szor könnyen eltalálható egyes lövéssel, 0,20-as BB-vel. Azonban a sorozat már más tészta. Igen kellemes roof-al tüzel a kicsike, műanyag szán miatt kicsit halkabban mint várná az ember, de ez szerintem nem hátrány. Itt azért már rángatózós, így ezt csak közeli 5-10m-es távolságig ajánlanám.
Minden üres tárnál hátul maradt a szán. Akadás használat közben nem volt tapasztalható.

Pro és kontra:

Pro:


  • ·         sorozat lövés

  • ·         kétkezes használat az első markolat miatt

  • ·         akadás mentes használat

  • ·         jó gázfogyasztás

Kontra:

  • ·         feliratok hiánya

  • ·         rendkívül sok műanyag rész

  • ·         törékeny kompenzátor

  • ·         rugóvezető műanyag támasztéka

Összegzés:

Igazából ez a replika, amire nem lehet nagyot rosszat, valamint jót sem mondani. Ez olyan, mint pl egy Aug, vagy egy Vector. Vagy nagyon rondának találja valaki, vagy egy ilyet akar. Nagynak nagy, szóval kisebb kezű játékosoknak sok nehézséget tudhat okozni, de meg lehet vele birkózni. Ha nem lenne a MASZ miatti egyes lövés korlátozás, akkor igen ütőképes egy bestia lenne. Azonban így csak nyílt terepen lehet ezt kihasználni. Azonban ott egy AEG-el szemben nem túl előnyös. Erre csak anyit tudok mondani, mindenki döntse el, hogy megéri e a számára.

2012. július 24., kedd

Tracer Home maid

A legtöbb sötétben történő játékon a szervezők megkövetelik a lövéskor történő villantást. Ez egy elemlámpával kivitelezhető, viszont értékes századmásodperceket emészt fel a reakció időnkből, és nem a legkényelmesebb. Rengeteg fajta eszköz létezik ennek a problémának a megoldására, de ehhez bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, ráadásul be is kell rendelnünk, mivel az itthoni boltokban, nem sűrűn fordulnak elő ilyesfajta tracerek. Több fajta megoldása lehet egy ilyen "villantó" elkészítésének. Én az egyik legegyszerűbbet mutatnám meg, melyet az OakleyDevil Custom jóvoltából került hozzám.

A hozzávalók, egy hangtompító, egy led (12 v-os ellenálással), valamint 2 drót.
Lehet ezt is túlbonyolítani fotocellákkal és egyéb finomságokkal, de mi ezt most nem tettük.

Az összeszerelés egyszerűen úgy történik, hogy magára a motor és a gearboxbol érkező pozitív és negatív kábel csatlakozásához hozzá kell forrasztani a tracer kábelét. Így mellőzhetünk minden fajta kapcsolót és egyéb ketyerét. Lehetőleg a fegyver testen belül vezessük végig a kábelezést a hangtompítóig. A silencer hátuljába és az elejébe kell fúrni egy-egy lukat. A hátsón egyértelműen a kábelezést vezetjük be, míg az első mögött a led foglal majd helyet. Nem érdemes a ledet kidugni a lukon, mivel így rontja a látványt.

Több szót nem is szaporítok rá. Ez után minden egyes elsütés után kapunk egy kellemes torkolat tüzet, mely megoldja az elemlámpás villogtatást, és nem utolsó sorban iszonyat coolon is néz ki.
A ledet egyszerűen be kell ragasztani a kivágott lukba
Vékony 1mm-es hangfal kábellel meg lehet oldani a vezetékelést
A végeredmény, mely sötétben mutatja ki a foga fehérjét :)
Egy negatívumot tudnék megemlíteni, mégpedig, hogy csak a fegyver szétszerelésével lehet eltávolítani. Így érdemes olyan replikára felszerelni, mely direkte ilyen célokra van használva.

Fegyver tunning nagyon röviden

Aki hozzájut egy replikához, általában azon töri a fejét, hogy mivel moddingolhatná, mivel tehetné egyedibbé. Ehhez nem kell vagyonokat költeni. Elég a kreativitás. Jelen esetben egy véső is elég, és máris egyedi a cucc...

2012. június 27., szerda

Fotók az első csecsen háborúból

Az English Russia oldal, illetve az ott közölt képek már többször is szerepeltek itt a blogon, és most is egy újabb fotósorozatra szeretném felhívni a figyelmet, amely ezúttal az első csecsenföldi háborút mutatják be egy orosz fotóriporter, Alexander Nemenov szemszögéből.


Az első csecsen háború (oroszul: первая чеченская война) 1994 és 1996 között zajlott Oroszország és Csecsenföld között, melynek eredményeként Csecsenföld gyakorlatilag függetlenné vált Oroszországtól.


Az 1994-1995-ös kezdeti hadjárat után, amely a pusztító grozniji csatában csúcsosodott ki, az orosz föderációs haderő megpróbálta ellenőrzése alá vonni Csecsenföld hegyvidéki területeit. A csecseneknek gerilla-hadviseléssel és síksági rajtaütésekkel (beleértve a Csecsenföldön kívüli túszejtő akciókat) ezt sikerült visszaverni, az oroszok nagy erőfölénye ellenére is. Az orosz csapatok demoralizálódása és a közvélemény végül arra késztette Borisz Jelcin orosz elnököt, hogy 1996 nyarán tűzszünetet hirdessen meg és egy évvel később békeszerződést írjon alá.


Óvatos becslés szerint a harcokban 7500 orosz katona, 4000 csecsen harcos és több mint 35 000 civil halt meg. Más becslések 80 000 és 100 000 közé teszik az áldozatok számát. Több mint 500 000 civil menekült el lakhelyéről, rommá lőtt városokat és falvakat hagyva hátra. A konfliktus végül megoldatlan maradt az Orosz Föderáció és a csecsen szeparatisták között. Ennek következménye volt az 1999-ben kezdődött második csecsen háború.


Forrás: wikipedia

A teljes fotósorozatot itt találjátok:
Figyelem! van közöttük pár, ami elég megrázó, tehát csak az nézze meg őket, aki bírja az ilyen képeket.
 

Forrás: Férfias Játékok

Dupla csövű M4-es Izraelből

Jelentem, a blogot bővítem, mégpedig úgy, hogy közzé teszek hasonló érdekeltségű blogokról bejegyzéseket, szigorú, forrás megjelölésekkel. Jelen esetben a Férfias játékok blogról kerül majd ide 1-2 érdekes bejegyzés.

Az izraeli Silver Shandow cég nemrégiben mutatta be az egyedi, dupla csővű AR-15 (M4, M16) típusát, amely a Gilboa Snake nevet kapta a gyártótól. A fegyver az elsütőbillentyű elhúzásakor egyszerre két lövedéket repít a célpont felé, illetve automata módban párhuzamosan annyit, amennyit a két tárban van (2x30 db).

A fegyver súlya 4.3 kg tárak nélkül.
A csőhossza 9.4 inch.




 Bár azt kétesnek tartom, hogy a párhuzamos csövekkel, túlságosan pontos találatokat el lehetne érni. Én igazából, DMR-ként tudnám elképzelni.

2012. június 15., péntek

2012. május 21., hétfő

Airsoft Szerelések

Kedves blogger látogatók. Hamarosan elindul az Airsoft Szerelések blog, mely segítséget, és tippeket próbál majd nyújtani, az arra érdeklődést mutató játékosoknak. Részletes fotókkal megfűszerezve.
Természetesen amikor elindul, az aktív logó majd megtalálható lesz ezen a blogon is.

Elindult egy testvér blog, mégpedig a OakleyDevil.blogspot.hu , ami szerviz tippeket és praktikákat oszt majd meg az érdeklődőkkel.
Aktív linkként jobb oldalt, az állapot sávban fog szerepelni a továbbiakban. Remélem sok segítséget fog nyújtani.

Boyi M4 CQB SD


Az Armalite cég M16 és M4 variánsai nagy népszerűségnek örvendenek még napjainkban is, mind a valódi, mind pedig az airsoft világában, hiába léteznek különb technikai megoldásokkal ellátott hasonló karabélyok.

Jelenlegi vizsgált alanyunk a kínai Boyi gyár sorairól jutott el hozzánk.

A dobozon az égvilágon nincs semmi feltüntetve. Nem mintha valaki sokáig gyönyörködne benne, de legalább egy típus megjelölés elfért volna rajta. Kinyitva láthatjuk meg az elég puritán belsőt, mely egy vékony nikecell ágyban való elhelyezést jelent.
A doboz tartalma, egy 1200 mAh nk akkumulátor, egy azonnal kukába (veszélyes hulladék) töltő, egy kis imbusz és csavarhúzó, 4 oldalas használati útmutató, egy tisztítópálca, 2 db hosszú fekete RIS védő panel, egy hi-Cap tár és maga a replika.
Doboz és tartalma, egyszerű és puritán
Kézbe vételkor tűnik fel az első pozitívum, mégpedig a kellemes súly. Az egész fegyver valamilyen spiáter ötvözetből készült, ezek alól kivétel a markolat és a tus. Színét tekintve az egész fegyver, a műanyag részekkel együtt, matt fekete színezést kapott, mely a többi típusnál tapasztalva könnyen kopik, fényesedik.
Kézbe vételkor és megmozgatva, megnyomkodva, sajnos felfedezhetünk, nem kevés összeszerelési hibát.
Szemmel láthatóan az épület harcra van kiélezve a karabély. Emiatt van hangtompítóval, és állítható tussal, valamint egy RIS-RAS rendszerrel szerelve.
 
Bal oldalon egy Marine felirat és egy címer található, valamint egy szériaszám gravírozva.
Jobb oldalt Knight’s Armament CO.felirat található, fehér színnel festve. Hibát, elmosódott széleket nem vettem rajta észre.

A testen az M4 replikákra hasonlóan megtalálható jobb oldalon a dust cover (por védő lemez), melyet a felhúzókar hátra rántásával lehet kinyitni. Jelen esetben ez egyáltalán nem működött. Csak a test megbontása után lehetett lenyitni, mivel gyárilag el volt akadva. Alatta található a Hop-Up állításáért felelős tárcsa.
A tárkioldó gombot érdemes meghúzni, mert a legtöbb M4 replikánál szokásuk lötyögni.
A replika elejét jelentő RIS-RAS rendszer, szabvány 20mm-es szerelék sín, mely egy menetes delta ringel csatlakozik a testhez. Stabil, nem lötyög, mint a rugós gyűrűvel szerelt társai. Erre pillanatok alatt fel tudunk szerelni bármilyen szereléket, mint pl egy első markolatot. A csomagban foglalt 2 db ris védő panelt érdemes felrakni, amikor nem helyezünk rajta el semmit, mivel a sín rendszer anyaga nem acél, hanem gyengébb spiáter ötvözet, így ha netalán neki ütjük egy téglafalnak, vagy nekitámasztjuk, könnyen megsérülhet.
 
A Boyi M4 nagy különlegessége, a fegyverrel egybe épített hangtompító, mely a Ris alatt csatlakozik a külső csőhöz. Ez egy különleges kinézetet kölcsönöz a karabélynak. Nagy előnye, hogy a belső cső kompletten végig ér a silencer végéig, így egy kellemes csőhosszat kapunk, a karabély kicsi méretéhez képest. Ez a lőképben mutatkozik be.

A hangtompító, alumíniumból készült, mely nem nagyon tolerálja a fizikai behatásokat. Volt szerencsém nem egy ilyen kialakítású és anyagú silencert már tesztelnem, és egy kisebb falba való ütközéstől is erőteljesen el tud deformálódni. Nincs mese, vigyázni kell rá, vagy cserélni, azonos hosszúságú valamilyen erősebb anyagból készült társára. Ettől függetlenül rendkívül különleges külalakot kölcsönöz a karabélynak. A hanghatásban nincs szerepe mivel a cső, kompletten végig ér rajta.
Teljes hosszban végig érő belső cső.
Egy szabvány, egy ponton rögzíthető hátsó irányzékkal van felszerelve a replika, melyet az M4-esekhez jellemző nézőkét kapta. Állítható, mind vertikálisan, mind pedig horizontálisan. Na, és itt jön a puska hiányossága, mégpedig, hogy semmilyen első irányzék nincs rajta. Azonban a szerelék sínnek köszönhetően bármilyen irányzékkal el lehet látni pillanatok alatt.
Első irányzék hiánya kissé érthetetlen.
 
A gyártó egy kellemes meglepetést rakott a tus tartó tube-ra, mégpedig egy szíjakasztót, melyet mind a két oldalt ellátott rögzítési felülettel. Így a bal és jobb kezesek is kényelmesen kezelhetik. Azonban csak egypontos rögzítésre van lehetőségünk, mivel előre nem kaptunk semmilyen akasztó alkalmatosságot.

Gyárilag a tusba van vezetékelve a az energia ellátás. A stock 4 fokozatban állítható erős műanyag. Állásaiba húzva, határozottan kattan és rögzül, nem lötyög, tartja a helyét, erős behatásnál is.
A tus vége gumis borítást kapott a kényelmesebb vállgödörbe való behelyezés érdekében. A tus fedelet 2 „pöcök” kinyomása után lehet levenni, melyben vékony 2 részes akkumulátor helyezhető el. (Kis csatlakozóval).
Na és most jön a feketeleves, mégpedig, hogy a tus valami gyalázatos módon van összerakva. Természetesen nem egy felső kategóriás AEG-ről beszélünk. De akkor is kérem szépen, ilyen anyaghasználat és összeszerelési minőséggel még nem találkoztam, pedig, nem egy vas fordult meg a kezemben. Elnézést a kis kirohanásomért, de kicsit felhúztam rajta magam. Sorjás (nem is kicsit), recseg ropog, és gyárilag törött is volt a tus talp. Nem is szaporítom tovább erre a szót. Egy jó tanács, aki ilyen replikára ruház be, inkább vegyen külön egy tust, ezt meg dobja ki egy szelektív kukába….
Törném el a lábát aki ezt ki merte adni a kezei közül.
Két oldalt elhelyezett szíjakasztó
A tárkioldó,  lötyögős. Érdemes mindenképpen meghúzni a csavart, nehogy elhagyjuk, játék közben.
A hozzá kapott tár lötyög a tárfészekben. Azonban ez nem nagy probléma, mivel kb minden második alsó és közép kategóriás M4-esnél elő szokott fordulni. Adagol probléma nélkül, de érdemes cserélni, pl egy Classic Army tárra.
Szokásos tárlötyögés. Nem ad hiba lehetőséget, de zavaró.
A tár:
A tár a szokásos fémköpenyes 300 db-os hi-cap. Semmi különös, masszív db. A tárfészekben teszi a dolgát, viszont lötyög.

Belső, röviden:
A motor Chaoli AEG gyártmányú. A gyári rugó kb 110-esnek felelhet meg és kb. 960 lövés/perc tűzgyorsaságot produkált.
A fegyver belsőcsöve egy alap rézcső, a hop-up nyílásnál kicsit sorjás a kidolgozás.
fegyverben egy fém hop-up kamra dolgozik, a kivitelezése megfelelő, az alkatrészekre nem leelelhet panasz. Szétszedésnél kapásból szembetűnő hiba, hogy a hop-up kamra megszorul a testben és a lenyomó tárcsát ezért nem lehet megmozdítani.Valamint a hop-up gumi is egy sorjás darab, melyet nem érdemes megmenteni. Kapásból cserélni kell.
Szokványos, feketére festett V2-es gearbox, benne 7mm-es műanyag csapágyakkal. A gearbox teste elég masszívnak tűnik, nem találtam rajta hibát, azonban a tapasztalatok szerint a sok szétszedéstől simán meg tud repedni.
A már szokásosnak mondható XYT fogaskerekek találhatóak a gearboxban, a hézagolásuk jónak mondható. A kínaiaktól megszokhatóan, valami förtelmes kenőanyag szerű rettenet árasztja el a boxot, ezt érdemes átkenni.

Rövid leírás a száraz adatokkal:
  • Torkolati energia: 350 FPS (0.2 g BB)
  • Cső hossz: 30 cm
  • 7MM Gearbox! Ver 2
 Lőkép:
A rof-ja igen kellemes, mint már a műszaki adatoknál megemlítettem. Azonban 50 m-nél már komplett test alakot nehézkes eltalálni. 0,2 BB-vel tesztelve, jó 1 m-es szórás tapasztaltam. Itt is látszódik, hogy ez CQB-ra lett kitalálva.

 Pro és Kontra:

Pro:
  • Kis méret
  • Hosszú cső
  • Alacsony ár
  • Fém test
  • RIS-RAS rendszer
  • Nagy tűzgyorsaság
  • Erős gearbox és jó vezetékelés
 Kontra:
  • Lötyögős, nyöszörgős összeszerelés
  • Katasztrofális tus
  • Gyenge hop-up
  • Dust cover akadása
  • Első irányzék hiánya
  • Rossz lőkép
Összegzés:
Mindig mindenben próbálom meglátni a jót, viszont sajnos itt elég sok hiányossággal találkoztam. Maga a fegyver gyors ránézéssel renden van, viszont jobban megvizsgálva találunk hibát, dögivel. A tus említésre sem méltó. A test illesztéseivel vannak kivetni valók, valamint a lőképe sem nevezhető túlságosan jónak. Ha vannak talonban alkatrészeink otthon, amivel ki tudjuk egészíteni a replika hiányosságait, akkor érdemes lehet rá beruházni, de aki egy komolyabb társra vágyik az SD-ben, ráfordítás nélkül, az nézzen más után.
Azonban méreteivel és a kiegészítők végtelen számú teleaggatásában mindenképpen jó helyen áll.

2012. március 8., csütörtök

Airsoft Gearhead Magazin Teszt Kiadás

Örömmel tájékoztatom a nagyérdeműt, hogy megjelent az Airsoft Gearhead Magazin első teszt kiadása, mellyel szeretnénk felmérni, hogy egy rendszeres havi számra mekkora lenne a kereslet. Már megtalálható több helyen.

Kérném a visszajelzéseket ide, vagy az airsoftgearhead@gmail.com -ra.

Előre is köszönöm!!!

2012. február 26., vasárnap

Airsoft Gearhead Hírek, Újdonságok

Elindult az Airsoft Gearhead Hírek, Újdonságok blog, melynek célja, hogy webről levadássza és megossza az új termékek, technikák töménytelen mennyiségét, és újdonságokat nyújtson.

A következő linkre kattintva érhetitek el! Jó szórakozást.

Airsoft Gearhead Hírek, Újdonságok

2012. február 9., csütörtök

Airsoft Gearhead Magazin

Ha unod a monitor előtti görnyedést, ha mindig magadnál akarod tartani, vagy netán a wc-n is ezt akarod olvasni?
Cikkek bővebben, színes képek, nagyobb élmény.

Hamarosan...

2012. január 18., szerda

AB-FET (Active Breaking Fet / Motorfékes fet)

Eltérve az eddigi megszokott témáktól, most egy technikai jellegű eszköz következik.

Ez airsoftos körökben és a lipo akksik körében egy egyre közkedveltebb eszköz, aminek a nagy előnye, hogy nem engedi tovább pörögni a motort, valamint leveszi a feszültséget a tűzkapcsolóról, így kevesebb az esély a szokásos megpörkölődésre, valamint sokkal gyorsabb egyes lövéseket tudunk leadni.
MosFet-k elektronikai célja, hogy kapcsolóként funkcionáljanak az áramkörökben. Sajátságuk és legfőképpen legfontosabb tulajdonságuk hogy mindig ugyanakkora impulzus kapcsolnak ugyanolyan hosszan ugyanolyan periódusban. Mára már több tízezer fajtájuk létezik és szinte bármilyen kapcsolástechnikai problémát meg lehet velük oldani.

A következő képen egy összerakott AB-FET-et csodálhatunk meg, melyet OakleyDevil-től, már 3500 Ft,-os összegért meg is lehet rendelni, a  kulcsarszabolcs@gmail.com e-mail címen.
Kész AB-FET beszerelés előtt
Kapcsolási rajz
Mindenkinek tudom ajánlani, hogy kímélje a puskáját és hogy nagyobb teljesítményt tudjon belőle kihozni.

Kép Forrás:  rockoairsoft.blog.hu

2012. január 6., péntek

CyMa .040D AEG (AK SLR-105) Full Metal

A következő vizsgálandó alanyunk egy rendkívül ismert és sikeres fegyvercsalád modernebb változata, mégpedig a Cyma AK 105-ösének egy replikája. Rengeteg funnak örvend ez a fegyver család. Bevallom én nem tartozom közéjük, de elismerhetem, hogy tényleg jól használható, mivel egy ugyan ilyennel rengeteg játékon vettem részt, és sosem hagyott cserben.

A fegyver doboza meglepően kicsi  egy fix tusos AK-hoz képest. Azonban már itt kiderül, hogy ez egy behajtható tussal szerelt replika. Magán a dobozon, 2 típusa van feltüntetve. Egy behajtható váll támaszos, valamint a tusos. Jelen esetben ez utóbbit fogjuk vizsgálni. A doboz barna, fekete mintázatú, aminek elején az AK teljes képét láthatjuk, valamint a fontosabb adatokat.
Maga a replika, nem túl nagy biztonságban helyezkedik el a csomagban, mivel egy igen vékonyka nikecell ágyazásban fekszik, de célnak azért megfelel. A doboz tartalma a replikán kívül, egy tisztító pálca, hord szíj (mely meglepően vastag és a karabiner részei is erősek), 1600mAh-es nikkel cadmin rúd akksi, gyári töltő (kuka), és egy hi-cap tár.
Maga a replika kézbe vétel után érezteti, hogy ez bizony tényleg fémből készült. Meglepően nagy súllyal rendelkezik. 3-3.5 kg. Műanyagból csak a tus, a pisztoly markolat és az előagy készült, minden más spiáter. Ami mágnesezhető és szerintem acélból készült, az  láng rejtő, a tárakasztó, az infra bak, a sátorvas, minden stift, tok fedél, a TEST, a tus vég és a tus rögzítő fül.
Festését tekintve a fém részek matt fekete színezést kaptak, míg a tok fedél kissé fényesebb színű. A láng rejtő szürkésebb színű és eléggé elüt árnyalatban a többi feketétől. A műanyag részek ugyan olyan érdes matt fekete színt kaptak. Kifejezetten szép munkát végeztek a festésekkel. Vizsgált replikánk már több mint másfél évnyi folyamatos kiképzést kapott, így teljes mértékben látjuk, hogy mennyire időt álló a festés. A tus vég és a láng rejtő kopott le fémig, valamint a tűzváltó alatti felület, de ugye ez természetes. Karc, fa ágak által szerzett sérüléseket nem lehet felfedezni.
Feliratokból viszont nem állunk jól, ahogy ezt a cymáktól megszokhattuk. Jobb oldalt egy kamu széria számot láthatunk, valamint a tűz fokozatokat jelölő gravírozásokat.
AK-nk a szokásos fegyver családhoz tartozó tűz váltó kart kapta, és ez a leggyengébb pontja. Mint a képeken lehet látni, rengeteg szerelést kapott, mivel egy hosszabb játék alatt képes annyira kilazulni, hogy futás közben átváltja magát más fokozatba. Ez folyamatos odafigyelést igényel, viszont ha minden feszes, erőteljes kattanással ugrik a megfelelő fokozatba.
Látható a szerelések nyoma a tűz váltón
Ezen az oldalon helyezkedik el a retesz is, amely hátrahúzása után férünk hozzá a hop-uphoz, mely egész jól végzi a dolgát gyárilag, viszont érdemes kapásból cserélni. A hop-upot egy csúszkán lehet állítani, mely nem állítódik el olyan könnyen, mint pl egy M4-es replika görgős hop-upja. Az elsütő billentyű, minimális holtjátékkal rendelkezik. A tár akasztó, vastag, és masszív, törésétől nem kell félni, inkább a tárakat eszi meg, de erről később
Hop-up

Bal oldalt található az infra bak, mely gyárilag szerelt. Ide szabvány ak szerelékeket szerelhetünk fel. Előtte található a tust behajtott állapotban rögzítésére való fém fül.
Infra-bak
A tus egy kifejezetten stabil darab ahhoz képest hogy behajtható. Kb ha 1-2mm-lehet a kilengése. A zsanér masszív erős acélból készült, elfáradásától nem kell tartani. A tust úgy lehet behajtani, hogy a fegyver test hátsó részén található gomb benyomása után bal oldalra el kell hajtani, mely ezután hangos kattanás után masszívan rögzül. Kihajtást a tus végén lévő gomb megnyomása után lehet elvégezni. Azonban ha az infra bakon bármi szerelék van, ez nem végezhető el.


A láng rejtő egy hatalmas és súlyos darab. Egy átalakító van alatta, mivel nem szabvány méret, hanem annál nagyobb. Az elülső irányzék céltüskéje állítható magasságú, viszont a "fülek" igen gyenge minőségűek, és könnyen törnek. A láng rejtő mögött kapott a cső alatt helyet a tisztító pálca is, mely a harcok hevében veszteség listára került.
Robusztus láng rejtő
A hátsó irányzék megfelelően festett és a célnak megfelel, viszont a rögzítő stift könnyen kijár és így könnyen elhagyható. Így érdemes valamivel rögzíteni.
Az akkumulátort, a tok fedél levétele után lehet elhelyezni, mely kis csatit kapott. A hely elég nagy, viszont a lipós akksik megjelenése miatt ez nem számot tevő.
Itt található a tok fedél rögzítésére szolgáló rugó és vezetője, melyet óvatosan kell kezelni, mivel hajlamos kiugrani a helyéről.
A hozzá kapott tár egy 330bb befogadására alkalmas hi-cap tár, mely ugyan olyan színt kapott és ugyan olyan műanyagból van, mint a replika többi része. Az adagolást gyönyörűen végzi, viszont a teteje, mely a tár fészekben rögzül, gyenge minőségű spiáterből készült és könnyen el tud törni, mely után az egész tár mehet a kukába. A tár fészek kompatibilis a marui és egyéb gyártók ak táraival, így ezt érdemes cserélni.
Működés:
Gyárilag az AK 410-430 FPS-t teljesít, mely idővel kb 400 fps-re "gyengül vissza. A rugó cseréje után a behajtható tus miatt tökéletesen lehet CQB-ra használni. Lő képe 40-50 m-en test alakra tökéletes.

Gearboxa mindenképpen megér egy átnézést, mivel a zsírozás igen gány minőségű. Alkatrész cserére nem szorul. Rendkívül megbízható replika.

Pro:
  • rengeteg acél használat
  • jó minőségű festés
  • behajtható erős és lötyögés mentes tus
  • erős és jó lőkép
  • masszív összeszerelés
  • jó gearbox alkatrészek
  • nagy akkumulátor hely
Kontra:
  • lötyögős hátsó irányzék és gyenge első irányzék
  • feliratok hiánya
  • kilazuló tűz váltó
  • rossz minőségű törős tár
Összegzés:
Alacsony összegért egy kifejezetten jó minőségű és igénytelen, szép AK replikát kapunk. Erős, jó minőségű anyagokból összerakott és egész pontos airsoft aeg. Kisebb gyerek betegségeire oda kell figyelni, de néhány jó minőségű tár beszerzése után egy jó társra lelhetünk benne a "csata mezőn".