2011. július 15., péntek

MSA Racers Védőszemüveg

Én személy szerint a taktikai, azaz a bőrhöz tapadós, nagy felületen védelmet adó védőszemüvegeket favorizálom, mivel a szem épsége a legnagyobb kincs. Nagy játékokon csak ilyet használok, de akkor is ha tudom hogy minimum lesz egy AEG a játékon. Azonban néhány LARP játékhoz elengedhetetlen a kisebb napszemüveg, szemüveg szerű védőeszköz, valamint ha pl csak megfigyelőként vesz részt az ember egy rendezvényen.
Ilyen alkalmakra az MSA Racers védőszemüveget használom.
Vásárláskor a csomagban a következők voltak. Védő,tartó tasak, ami egyben a szemüveg lencséjének a tisztán tartását is szolgálja, valamint maga a szemüveg, aminek a szárára egy nyakba akasztó is rá van húzva.
A szemüvegen a keret csak a tetején fut körbe. Ez azonos anyagú és színű a szárral. A lencse cserélhető. A lencsébe egy fém tartó van középső részen, ami az orrnyereg tartókat rögzíti, valamint az MSA márka jelzés látható rajta. Ez nagyon masszív, és okos ötlet, nem spóroltak vele, nem fog egy könnyen eltörni, mint általában.
A lencse víztiszta, kemény, ellenálló anyag. Probléma vele, hogy kissé torzít. Nem értem, hogy ilyen masszívan összerakott védő szemüvegnél hogy engedhetnek meg ilyen hibát, hogy torzítson a lencse.
A szárak rendkívül erősek és patent módon vannak rögzítve a kerethez. A szemüveg viselése könnyed, nem nyom sehol. A szárra egy gumírozott szövet pánt van felhúzva, amivel lehet nyakon hordani a szemüveget. Erre is fehér színnel fel van tüntetve a gyártó. Egy műanyag szűkítő gömb van rajta, amivel könnyen lehet állítani a pánt nagyságát.
Mint említettem az MSA nagyon kényelmes és jól is néz ki. Nézelődésre, nem nagy igénybevételre, azaz LARP közbeni mászkálásra teljes mértékben alkalmas. Viszont nagy gamekre nem. Oka hogy nagy mértékben párásodik. A lencse alsó része hozzáér az arc bőrünkhöz és ezért nagyon gyorsan befülled. Az bőrfelülettől nem lehet eltolni, mert akkor nem nyújt védelmet a szemnek.

Összességében játékra nem nagyon ajánlom senkinek, mert a nagyfokú párásodás miatt nem alkalmas rá.

X800 Tactical védőszemüveg

Egy véleményem szerint nagyon jó minőségű és játék élményt adó teljes taktikai védőszemüveget mutatnék be a következőben.
(Bolle replika, de tapasztalataim szerint felül is múlja az eredetit.)
 Sok fajta védőszemüveg volt már a birtokomban (Uvex, Bolle, ESS), és nagyon sok "bevetésen" teszteltem őket. Mondanom sem kell a szemüvegek legnagyobb és legidegesítőbb problémája a párásodás. Ezen kívül még a verejték lencsén való lecsorgása, a látó mező torzítása, valamint a karcosodás. Ezeket a zavaró tényezőket sok teszt és sok fajta körülmény kipróbálásával lehet szűrni. Jelentem, hogy ezen védőeszköz, nagyon jól vizsgázott kb az összes pontban, de vegyük csak górcső alá.
Hátsó nézet a vastag pánttal és a gumi kerettel
Az X800-as 3 fő részből áll. A lencse, a keret és a rögzítő pánt.
A lencséből 3 fajta van forgalomban. A tesztünk alanyát szolgáló sárga, egy víztiszta és egy sötét (kb napszemüveg) típusú.
A keret masszív, kicsit fényes anyagú műanyagból készült. Az elején helyezkedik el a két szem közötti részen a lencse 2 "pöcökből" álló rögzítési pontja, valamint mind a 2 felén még egy-egy belepattintós rögzítő fül. A lencséket kicsit feszegetős módszerrel, de minden gond nélkül ki lehet venni és cserélni. Mindig a közepét kell először kipattintani és utána ki lehet húzni.
Középső lencse tartó illesztések
Oldalsó rögzítő fül
Azonban a középső két tartó pöcök a szemüveg leggyengébb pontja, mivel egy közvetlen találat eltörheti a tartókat. Ez nem fogja a lencse leválását eredményezni, viszont onnantól a cseréket elfelejthetjük. Sok találatot kapott már nálam egy ilyen és semmi baja nem lett a keretnek.
A keret hátulján egy rugalmas gumi fut végig, ami hozzáér a bőrünkhöz. Kellemes, puha, nem keményedik és repedezik meg a használat és az idő során.
Rugalmas, kényelmes gumi keret
A rögzítő gumipánton nincs semmi különös. Teszi a dolgát, kellően erős. Egy műanyag hevederrel állítható a pánt nagysága.
Kép csalóka, csak 3mm-es a rés, ami a párásodást teljesen megszünteti.
 Az X800-as különlegessége, hogy mind alul, mind pedig felül a keret és a lencse között van 3-3mm-es rés. BB nem tud rajta behatolni, de emiatt nem is párásodik. -10 foktól +38-ig volt tesztelve és állíthatom, hogy nem párásodik. A lencse belsején egy párásodás gátló fólia réteg van, ami a 1-2 éves használat után a tisztogatástól elkezdett lemállani. Használható úgy is, de az már azért tudja zavarni a látást. Ez sem baj, mert lencsét 1500-2000 ft-ért kb bárhonnan lehet hozzá rendelni.
Egy leharcolt lencse. 3 év használat után 1m-ről 430FPS találat. Csak repedt, nem tört. Ezután is bírta a találatokat, de biztonság kedvéért ezt selejteztem.
Összességében egy olcsó, kényelmes és strapa bíró szemüveg az X800-as. A cserélhető lencsék minden körülmények között használhatóvá teszik. Én személy szerint mindig a sárgával használom, mivel félhomályban, sötétben vagy 15%-al megnöveli a látás élességét. Maga a lencse nem torzít, a keret kényelmes, és minden fajta fejtípusra passzol. A pántot annyira ki lehet engedni, hogy még sisakon való hordásra is alkalmas lesz.

2011. július 3., vasárnap

ERGO Rail Cover (Sín takaró)

Gearhead-eknek ugye nem kell említeni sem, hogy egy RIS-RAS rendszer mennyi kiegészítő felszereléséhez nyújt lehetőséget. Azonban ezeknek mind a festése, mind pedig a fogazata könnyen tud sérülni, ha ne adj isten valaminek odacsapjuk pl egy ház szűk folyosóin folytatott küzdelem során. Ezért érdemes védeni.
Felsorolni sem tudnám hány fajta takaró/védő lemez létezik a piacon a neves japán gyártókon át a kínaiakig. Én most az ERGO egyik termékét mutatnám be.
Keresgélés közben akadtam rá erre a darabra. Már első ránézésre is tetszetős. Kemény műanyag, a felülete érdesített, színre pedig ugyan az a Dark Earth, mint a Magpul termékei. Matt színű, nem csillogós.
Alsó nézet, a rögzítő füllel
Eddig is használtam takaró lemezeket, de ezek a standard CA, valamint King Arms termékei voltak. Ezeknek a nagy hátránya, hogy egy kis fém lemez benyomása után lehet rácsúsztatni a sínre, ami nem elég hogy összekarcolja, még nehézkes is, valamint meg van az a hátrányuk, hogy ha több ideig rajtahagyjuk szó szerint egy csavar húzóval kell lefeszegetni. Az Ergonak pont ebben terjed ki a nagyszerűsége. Nem kell feszegetni, hanem egy úgynevezett Lock rendszerrel le valamint fel lehet rakni csak egy mozdulattal.
Rögzítő fül kinyitott állapotban
A LIFT feliratú fület kell körömmel felpattintani és egy mozdulattal le is lehet szedni.
Sínre szerelt állapotban
Rögzítés előtti pillanat
Ajánlom mindenkinek az ERGO termékeit, mert nagyon jó anyag használatúak. Árban kb ugyan ott van mint egy Magpul rail cover, de kinek a pap, kinek a papné ugye. Jó érzés ránézni, jó a fogása, és a festés sérülése nélkül, pillanatok alatt el lehet távolítani.
Hivatalos kép az ERGO oldaláról

ERGO hivatalos honlapja: ERGO