Nuke Town
Amint már a beharangozóban is írtam, 2013-03-13.-14.-én megrendezésre került Pápa-Tapolcafői volt laktanyában, a Nuke Town elnevezésű milsim játék.
(A következő leírás, kizárólag az ISAF oldal Gearhead , Bravó csapat special force szemszögéből történik)
Meg kell mondanom, hogy nem lettem volna a helyében a szervezőknek a játékot megelőző napokban, mivel igen gány idő volt folyamatosan. Szakadt az eső, fújt a viharos szél stb. Azonban szombaton reggel ránk mosolyogtak az égiek, mert olyan napsütéses, madárcsicsergős reggelre ébredtem, hogy egy-kétszer meg kellett dörgölni a szememet, hogy elhiggyem. A készületekkel nem is akarok senkit sem untatni, de a GHOST csapatával közösen 17 óra magasságába értünk oda a laktanya kapujához. Rajtunk kívül csak egy kocsi árválkodott még kint a parkolóban, plusz a szervezők tevékenykedtek bent a pályán.
Első körben Dave-ék vártak minket a regisztrációs pultnál, ahol mindenkinek alá kellett írnia a regisztrációs lapokat, a reg díjat rendezni stb. Nem kell említenem, hogy szigorú dress kódok alapján voltak elosztva a felek. Ebbe természetesen az oldalak által használt fegyvertípusok is bele voltak értve. Sajnos azért így is előfordult, hogy nem egy ISAF erő kezében láttam AK és egyéb keleti blokkos replikát. Itt nem tisztem semmi következtetést levonni, de látszik, hogy azért érdemes még az ilyen dolgokra odafigyelni. Na vissza a játékmenetre. Miután beregeltünk és megkaptuk a karszalagunkat és az éjszakai azonosításhoz szükséges kék light stickeket (a libanoni erők lilát kaptak), engedélyt kaptunk, hogy elfoglaljuk a sátor helyeinket.
Na itt egy kicsit megleptük a játék szervezőket, mert nem számoltak ekkora éjszakai létszámmal, és elég kevés helyünk lett volna a sátrak felállításához. A GHOST-ból Kopasznak támadt egy jó ötlete. Úgy is egy 3 emeletes épületben lenne a HQ-nk, miért nem ott állítjuk fel a tábort (na ebből a későbbiekben lett egy kevés gondunk is, de azt majd később). Az első emeleten találtunk egy nagy szobát, ahol a 2 csapat (egybevonva 7-es raj) kényelmesen el is fért.
Sietős tempóban fel is állítottuk a tábort, betáraztunk és már ki i állítottuk az őrséget, mert parancs érkezett, hogy 1800 h-tól éles a játékmenet. Na itt egy kicsit érezhető volt a szervezők kezdeti szétszórtsága, mert egy óra feszült figyelem után kaptuk a következő rádiót, hogy még sincs még játék.
Szépen lassan érkeztek a résztvevők. Ekkor már 21 óra is elmúlt. Ekkor kaptuk az infót, hogy a special csapatnak a nagy sárga lapos épületet kell védenie. Át is mentünk, felvenni a pozíciónkat. Ahogy már említettem, gyönyörű időnk volt, tiszta ég, a hold és a csillagok pont annyi fényt adtak, hogy szabad szemmel is lehessen tájékozódni. Addig a téren és a HQ-n a többi ISAF erő felvette a védőzónát. Kb fél óra várakozás után hallottuk meg az első neszeket az épület belseje felől. Ahogy kell fedezékről fedezékre vonultunk, minden egyes helyiségbe benézve, a lámpát fel-le kapcsolgatva. (Mondanom sem kell, az épületen belül korom sötét volt)
Folyamatosan kaptuk rádión az észrevételeket, hogy a ház hátsó részéről hangokat hallanak. Adrenalintól túlfűtötten berobbantunk a terembe, majd ekkor tapasztaltuk, hogy ez csak a tetőről csöpögő és folyó víz. Nem baj, azért izgalomnak ez is jó volt.
Úgy 23 óra tájékán a teret ellenőrző rajok jelentették, hogy az ellenséges csapat felöli tábortól mozgolódás látszik. (Na itt fog megmutatkozni az éjszakai játék szépsége). Folyamatos ágrecsegéseket és minden fajta neszeket lehetett a sötétből hallani. Ekkor az ISAF oldalról 2 nagy fényerejű pásztázó fényt állítottak a hadrendbe. Egyiket a az épület 3. emeletéről, másikat a térről. Nagy távot világítottak be, de így sem lehetett tudni, hogy mi ezek a hangok. Majd amikor a téren lévő reflektor fényében felcsillant kb 7-8 optika…. elindult a húsdaráló. Egyszerre ugattak fel az AEG-ek. A lámpák csóvájában csak úgy cikáztak a BB-k. A libiai oldalról kitartó és vakmerő támadásokat folytattak a láthatóan esélytelennek tűnő porta elfoglalása ellen. De ami a meglepő, sikerült is nekik bevenniük magukat egy órás csata után. Nzsé az ISAF oldal parancsnoka, ezt észrevette és összehangolt támadást küldött a porta ellen, amit mi a Gearhead és a Ghost hajtott végre.
Sikeresen sikerült is kipucolni a portát. Azonban ekkor támadás érte a HQ-t. Kb 50 m-ről kezdték el tracer-es lövedékekkel támadni, amit ugyan így viszonoztak is. Nem kell mondanom, gyönyörű látvány volt, ahogy a fénycsóvák fröcsögtek szét a házak falán és a bozóton, megfestve az eget és a talajt. (Itt hívnám fel a figyelmét a bozótosban lövöldöző játékosoknak, hogy azért mert látja a célt és rálő, nem biztos, hogy el is találja. Nagyobb sorozatoknál, ami a bozótosba ment, kb 50-80 bb-s lövésnél, kb csak 2-3 bb jutott át)
Az elkövetkező órákban ez így ment tovább, amíg a líbiaiak be nem jutottak a HQ-ra. Sajnos itt egy kicsit elvesztek az infók a ködbe, mert az egyik ellenséges csapat bejutott a táborba, és a békésen evő és beszélgető ISAF oldalt a sátraikkal együtt rommá lőtte… Hát ez van. Hál istennek BB álló sátrakat vittünk.
Az éjszaka folyamán egyéb említésre méltó dolog nem történt. Szépen visszavertük a támadásokat. Néhányan a kitelepített claymore aknákba is belefutottak.
00:20-ig ment a játék utána kb 1-2 óra kaja és ökörködés után, fekvés és rákészülés jött, a következő napi nagy játékhoz.
07:30-kor kelt a csapat nagy része, de ekkor már jó néhányan talpon voltak. Kicsit Walking Dead feeling volt az épületbe, ahogy a sok katonai ruhába öltözött zombi csoszogott fél kómában a folyosókon.
09:00-ás játékkezdés volt meghirdetve, amiért mi villámsebességgel lebontottuk a sátrakat, a játékosok nagy része ezt 09:00-ás érkezésnek értelmezte. Mindegy, addig is legalább felébredtünk. Szépen el kezdett gyülekezni mind a 2 tábor „serege”. Megjelent a beduin törzs is a pizsamáikban.
Lényeg a lényeg kb 10 óra magasságában elindult a játékmenet.
Nzsé az oldal parancsnok (és Gearhead-es csapattárs) megkapta a parancsokat, melyek a szervezők borítékokban helyeztek el.
Az Alfa csapat kapta meg a kezdő feladatot, hogy a beduin táborból infókat szerezzenek, melyek alapján mi a Bravó el tudunk majd indulni. Szó mi szó, az Alfa elvégezte a dolgát, és kb egy órányi „munka” után már úton is voltak a HQ felé az infóval. (Elég lelkesek voltak a srácok).
Amint meghozták az infót, már is jött a parancs, hogy derítsük fel az atombunkert mélyen az ellenséges területen belül, lehetőleg kontakt nélkül. A térképet vizsgálva azt a döntést hoztuk, hogy a nehéz felszereléseket a HQ-n hagyjuk, mivel rejtőzködve kell majd haladnunk, nehéz domborzati viszonyok között. 10 perc után már úton is voltunk. Robi vette át a térképolvasás és a csapat vezetését a bevetésre. Lehetőleg a legnagyobb kerülő utat bejárva akartuk megtenni az utat, hogy véletlenül se fussunk bele az ellenségbe. (Eközben természetesen a HQ-nk folyamatos ostrom alatt állt). Folyamatosan haladtunk, négykézláb, hol pedig rohamtempóban. Míg nem láttuk meg a líbiai csapat őrszemeit egy emelkedőn. Na ott majdnem buktuk a küldetést, de szerencsésen elfoglalták magukat beszélgetéssel, meg kajálással, így a szederbokrok közé be tudtuk magunkat vetni. (Nem kell mondanom, hogy milyen kellemes érzés volt).
Négykézláb tapicskolva az iszapos földön tudtunk csak előre jutni. A térkép szerint itt egy tónak kellene lennie. Már mutatkoztak ennek a jelei, mivel helyenként már nád és egyéb vízi növényekbe ütköztünk. Úgy 5 perc múlva meg is láttuk a tavat. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a tavon keresztül csak egy rozoga 3 vastagabb ágból álló híd vezet át, ami ráadásul nyílt terepen van.
Amilyen gyorsan lehetett védőzónát hoztunk létre a híd körül, és elkezdtük a rajta való átkelést. Majd futás a tó melletti nyílt területen keresztül. Szerencsére itt sem volt kontakt. Kb még vagy 10 percnyi menetelés után megpillantottuk a líbiai főhadiszállást. Előretolt felderítőnk csak 1 árva líbiait talált a táborban, aki a sátránál rendezgette a felszerelését. Amilyen csendben lehetett a háta mögé lopóztunk, és kb 3 m-ről felszólítottuk a megadásra. Szegény srác hirtelen azt sem tudta mi történik, de megadta magát. Az AK-ját magunkhoz vettük és túszként magunkkal vittük. A koordináták szerint 300m en belül kellett lennie a bunkernek.
Ekkor azonban kiszúrtam egy ellenséges őrszemet, mely háttal állt nekünk. Gyorsan ketté osztottuk a csapatot. Egyik fele elindult keríteni jobbról, míg mi hátba akartuk támadni, és túszként magunkkal vinni. Ebben a pillanatban szemből 3 líbiai bukkant fel. Minden puskacső rájuk szegeződött. Itt már tudtuk, hogy elkerülhetetlen lesz a tűzharc. Sniperünk célba vette a legtávolabbit és az alkalmas pillanatban, amikor már megláthattak minket, tüzeltünk. Ez sikerült, azonban most bennünk állt meg az a bizonyos salakanyag, amikor megláttuk, hogy mögülük a kanyarban megjelent a líbiai haderő kb 80 %-a, úgy 40 ember… Hát itt vált reménytelenné a helyzetünk. Elkeseredett harcba kezdtünk, de szépen lassan felmorzsolódtunk a tetemes túlerővel szemben. (Itt jegyezném meg, hogy 15 m-ről és ráadásul szemben, nem dobatjuk az ellenfelet!!!!). Amikor már a rajunkon belül mindenki fején ott virított a narancssárga kendő, visszaindultunk a tábori kórházba. (Ja és a kedves rendezőknek üzenem, hogy nem illik a rommá lőtt ISAF erőket szétfényképezni, ahogy kullognak vissza a bázisukra :) ). Itt láttuk, hogy kb 50 m-re voltunk a bunkertől. Bár nem tudom, hogy ekkora túlerővel szemben, nyílt terepen, hogy mehettünk volna oda kontakt nélkül. Ezt a parancsot valaki nem gondolta át.
Visszaérve a kórházba egy fehér köpenyes, méltánytalanul alul fizetett egészségügyi kórházi alkalmazott várt minket, azaz egy doktor néni, aki önzetlenül még egy beöntést is felajánlott a csapatnak. :) 15 perc pihenés volt a visszaállás feltétele, bár a fotelek és a kanapék olyan kényelmesek voltak ennyi talpalás után, hogy el sem akartunk innen menni.
Ez után kaptuk a következő parancsot, hogy a tónál van felállítva a líbiaiak rakéta kilövő bázisa, amit fel kell derítenünk. Na akkor talpalás megint. Az Alfa csapatot és a Ghostot magunkhoz csaptuk, és elindultunk ismét a tó felé. Közben mozgolódásra lettünk figyelmesek a Special Force épület hátulja felől, így az összevont rajokkal 3 oldalról megleptük őket. A 7.62-es csapatba futottunk, akik a hatalmas túlerőnkkel szemben, hősiesen próbáltak helyt állni, de hamar ledaráltuk az ellenállásukat. El is indultak a visszaállójuk felé, de így sajnos már látták, hogy merre indultunk, így sietősre kellett fognunk. Az Alfa rajt leállítottam az egyik kereszteződésnél, hogy ha hátba akarnak minket támadni, akkor meg tudjuk őket állítani, a Gearhead a Ghosttal tovább ment a rakétát keresni. A tó melletti dombnál találtunk rá az állomásra.
Azonban amint odaértünk, az Alfát már meg is támadták, így vissza indultunk segíteni nekik. A Ghostot ott hagytuk az állomást védeni. Mire visszaértünk, már csak 2 tag maradt az Alfából. Kb fél órás folyamatos harc után ledaráltak minket. Amikor visszamentünk a bázishoz, akkor láttuk, hogy kb megint vagy 20-25 fős ellenféllel álltunk szemben. Ismét látogatást tettünk a doktornéninél. Ekkor már 15 óra körül járt az idő, és az új parancs szerint 1600-ig el kellett pusztítani a rakétát. Minden erőnket oda összpontosították, így mi is vissza indultunk. (Azonban ahogy észrevettük, már elég sokan hazamentek már ekkor, és elég nagy hátrányba kerültünk). Később indultunk, de kb mi értünk a legelőször a tóhoz. Előttünk vagy 90-100 m-re a teljes líbiai haderő kezdett felsorakozni a domb oldalon. „Eldördültek” az első lövések. Na nem is kellett több, elindult a szó szerinti BB locsolás. Mind a két oldalról olyan intenzív és agresszív harc bontakozott ki, hogy az ember csak vigyorog, ha ilyen csatába kerül. Ebben a pillanatban szólalt meg a rendezői utasítás, hogy végkiállós a játék. A Gearheaddel és a Ghosttal egymást támogatva lőttük rommá a túloldalt. Mind a két fél becsületére váljon, ahogy az elvárható, megadták a találatokat. Csak úgy dobáltuk a tárakat a földre, egész halmot hozva létre, a nagy lövöldözés közben. Amikor az utolsó ellenállót is kilőttük, hírtelen megjelent a rakéta, és átrepül a tó melletti réten, ezzel tudatva, hogy nem sikerült a küldetés. (Igazából az egyik szervező a magasban tartva rohangált vele, mint egy fél őrült :) )
Itt véget ért a játék. A végén még összehoztunk egy rövid összefoglalót és fényképeszkedést, de az egész társaság annyira kikészült (pozitív értelemben), hogy ezt már nem húztuk sokáig. Megköszöntük a részvételt és lebattyogtunk a kocsikhoz.
Összegezve a 2 napban történteket, egy élmény dús, jó játékot kaptunk, jó emberekkel. Itt-ott előfordultak lyukas órák, és néhány szabálytalanság is, de kérdezem én, hol nem? A szervezők jó munkát végeztek. Azonban egy észrevételem lenne. Egy oldalparancsnok nem elég, kell mellé legalább 2 segítő is, külön frekvencián, mert hiába használták a játékon kifejezetten jól a rádiózást, egy csatorna, és egy parancsnok kevés. Na mindegy, ezen az apróságon kívül, hosszú, kimerítő és pörgős játékot kaptunk a hétvégén.
Köszönet a Ghost-nak, és a 2 multicam idegen légiósnak, hogy végig trappoltak velünk a játékmeneten.
Köszönjük
Első körben Dave-ék vártak minket a regisztrációs pultnál, ahol mindenkinek alá kellett írnia a regisztrációs lapokat, a reg díjat rendezni stb. Nem kell említenem, hogy szigorú dress kódok alapján voltak elosztva a felek. Ebbe természetesen az oldalak által használt fegyvertípusok is bele voltak értve. Sajnos azért így is előfordult, hogy nem egy ISAF erő kezében láttam AK és egyéb keleti blokkos replikát. Itt nem tisztem semmi következtetést levonni, de látszik, hogy azért érdemes még az ilyen dolgokra odafigyelni. Na vissza a játékmenetre. Miután beregeltünk és megkaptuk a karszalagunkat és az éjszakai azonosításhoz szükséges kék light stickeket (a libanoni erők lilát kaptak), engedélyt kaptunk, hogy elfoglaljuk a sátor helyeinket.
Na itt egy kicsit megleptük a játék szervezőket, mert nem számoltak ekkora éjszakai létszámmal, és elég kevés helyünk lett volna a sátrak felállításához. A GHOST-ból Kopasznak támadt egy jó ötlete. Úgy is egy 3 emeletes épületben lenne a HQ-nk, miért nem ott állítjuk fel a tábort (na ebből a későbbiekben lett egy kevés gondunk is, de azt majd később). Az első emeleten találtunk egy nagy szobát, ahol a 2 csapat (egybevonva 7-es raj) kényelmesen el is fért.
Sietős tempóban fel is állítottuk a tábort, betáraztunk és már ki i állítottuk az őrséget, mert parancs érkezett, hogy 1800 h-tól éles a játékmenet. Na itt egy kicsit érezhető volt a szervezők kezdeti szétszórtsága, mert egy óra feszült figyelem után kaptuk a következő rádiót, hogy még sincs még játék.
Szépen lassan érkeztek a résztvevők. Ekkor már 21 óra is elmúlt. Ekkor kaptuk az infót, hogy a special csapatnak a nagy sárga lapos épületet kell védenie. Át is mentünk, felvenni a pozíciónkat. Ahogy már említettem, gyönyörű időnk volt, tiszta ég, a hold és a csillagok pont annyi fényt adtak, hogy szabad szemmel is lehessen tájékozódni. Addig a téren és a HQ-n a többi ISAF erő felvette a védőzónát. Kb fél óra várakozás után hallottuk meg az első neszeket az épület belseje felől. Ahogy kell fedezékről fedezékre vonultunk, minden egyes helyiségbe benézve, a lámpát fel-le kapcsolgatva. (Mondanom sem kell, az épületen belül korom sötét volt)
Folyamatosan kaptuk rádión az észrevételeket, hogy a ház hátsó részéről hangokat hallanak. Adrenalintól túlfűtötten berobbantunk a terembe, majd ekkor tapasztaltuk, hogy ez csak a tetőről csöpögő és folyó víz. Nem baj, azért izgalomnak ez is jó volt.
Úgy 23 óra tájékán a teret ellenőrző rajok jelentették, hogy az ellenséges csapat felöli tábortól mozgolódás látszik. (Na itt fog megmutatkozni az éjszakai játék szépsége). Folyamatos ágrecsegéseket és minden fajta neszeket lehetett a sötétből hallani. Ekkor az ISAF oldalról 2 nagy fényerejű pásztázó fényt állítottak a hadrendbe. Egyiket a az épület 3. emeletéről, másikat a térről. Nagy távot világítottak be, de így sem lehetett tudni, hogy mi ezek a hangok. Majd amikor a téren lévő reflektor fényében felcsillant kb 7-8 optika…. elindult a húsdaráló. Egyszerre ugattak fel az AEG-ek. A lámpák csóvájában csak úgy cikáztak a BB-k. A libiai oldalról kitartó és vakmerő támadásokat folytattak a láthatóan esélytelennek tűnő porta elfoglalása ellen. De ami a meglepő, sikerült is nekik bevenniük magukat egy órás csata után. Nzsé az ISAF oldal parancsnoka, ezt észrevette és összehangolt támadást küldött a porta ellen, amit mi a Gearhead és a Ghost hajtott végre.
Sikeresen sikerült is kipucolni a portát. Azonban ekkor támadás érte a HQ-t. Kb 50 m-ről kezdték el tracer-es lövedékekkel támadni, amit ugyan így viszonoztak is. Nem kell mondanom, gyönyörű látvány volt, ahogy a fénycsóvák fröcsögtek szét a házak falán és a bozóton, megfestve az eget és a talajt. (Itt hívnám fel a figyelmét a bozótosban lövöldöző játékosoknak, hogy azért mert látja a célt és rálő, nem biztos, hogy el is találja. Nagyobb sorozatoknál, ami a bozótosba ment, kb 50-80 bb-s lövésnél, kb csak 2-3 bb jutott át)
Az elkövetkező órákban ez így ment tovább, amíg a líbiaiak be nem jutottak a HQ-ra. Sajnos itt egy kicsit elvesztek az infók a ködbe, mert az egyik ellenséges csapat bejutott a táborba, és a békésen evő és beszélgető ISAF oldalt a sátraikkal együtt rommá lőtte… Hát ez van. Hál istennek BB álló sátrakat vittünk.
Az éjszaka folyamán egyéb említésre méltó dolog nem történt. Szépen visszavertük a támadásokat. Néhányan a kitelepített claymore aknákba is belefutottak.
00:20-ig ment a játék utána kb 1-2 óra kaja és ökörködés után, fekvés és rákészülés jött, a következő napi nagy játékhoz.
07:30-kor kelt a csapat nagy része, de ekkor már jó néhányan talpon voltak. Kicsit Walking Dead feeling volt az épületbe, ahogy a sok katonai ruhába öltözött zombi csoszogott fél kómában a folyosókon.
09:00-ás játékkezdés volt meghirdetve, amiért mi villámsebességgel lebontottuk a sátrakat, a játékosok nagy része ezt 09:00-ás érkezésnek értelmezte. Mindegy, addig is legalább felébredtünk. Szépen el kezdett gyülekezni mind a 2 tábor „serege”. Megjelent a beduin törzs is a pizsamáikban.
Lényeg a lényeg kb 10 óra magasságában elindult a játékmenet.
Nzsé az oldal parancsnok (és Gearhead-es csapattárs) megkapta a parancsokat, melyek a szervezők borítékokban helyeztek el.
Az Alfa csapat kapta meg a kezdő feladatot, hogy a beduin táborból infókat szerezzenek, melyek alapján mi a Bravó el tudunk majd indulni. Szó mi szó, az Alfa elvégezte a dolgát, és kb egy órányi „munka” után már úton is voltak a HQ felé az infóval. (Elég lelkesek voltak a srácok).
Amint meghozták az infót, már is jött a parancs, hogy derítsük fel az atombunkert mélyen az ellenséges területen belül, lehetőleg kontakt nélkül. A térképet vizsgálva azt a döntést hoztuk, hogy a nehéz felszereléseket a HQ-n hagyjuk, mivel rejtőzködve kell majd haladnunk, nehéz domborzati viszonyok között. 10 perc után már úton is voltunk. Robi vette át a térképolvasás és a csapat vezetését a bevetésre. Lehetőleg a legnagyobb kerülő utat bejárva akartuk megtenni az utat, hogy véletlenül se fussunk bele az ellenségbe. (Eközben természetesen a HQ-nk folyamatos ostrom alatt állt). Folyamatosan haladtunk, négykézláb, hol pedig rohamtempóban. Míg nem láttuk meg a líbiai csapat őrszemeit egy emelkedőn. Na ott majdnem buktuk a küldetést, de szerencsésen elfoglalták magukat beszélgetéssel, meg kajálással, így a szederbokrok közé be tudtuk magunkat vetni. (Nem kell mondanom, hogy milyen kellemes érzés volt).
Négykézláb tapicskolva az iszapos földön tudtunk csak előre jutni. A térkép szerint itt egy tónak kellene lennie. Már mutatkoztak ennek a jelei, mivel helyenként már nád és egyéb vízi növényekbe ütköztünk. Úgy 5 perc múlva meg is láttuk a tavat. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a tavon keresztül csak egy rozoga 3 vastagabb ágból álló híd vezet át, ami ráadásul nyílt terepen van.
Amilyen gyorsan lehetett védőzónát hoztunk létre a híd körül, és elkezdtük a rajta való átkelést. Majd futás a tó melletti nyílt területen keresztül. Szerencsére itt sem volt kontakt. Kb még vagy 10 percnyi menetelés után megpillantottuk a líbiai főhadiszállást. Előretolt felderítőnk csak 1 árva líbiait talált a táborban, aki a sátránál rendezgette a felszerelését. Amilyen csendben lehetett a háta mögé lopóztunk, és kb 3 m-ről felszólítottuk a megadásra. Szegény srác hirtelen azt sem tudta mi történik, de megadta magát. Az AK-ját magunkhoz vettük és túszként magunkkal vittük. A koordináták szerint 300m en belül kellett lennie a bunkernek.
Ekkor azonban kiszúrtam egy ellenséges őrszemet, mely háttal állt nekünk. Gyorsan ketté osztottuk a csapatot. Egyik fele elindult keríteni jobbról, míg mi hátba akartuk támadni, és túszként magunkkal vinni. Ebben a pillanatban szemből 3 líbiai bukkant fel. Minden puskacső rájuk szegeződött. Itt már tudtuk, hogy elkerülhetetlen lesz a tűzharc. Sniperünk célba vette a legtávolabbit és az alkalmas pillanatban, amikor már megláthattak minket, tüzeltünk. Ez sikerült, azonban most bennünk állt meg az a bizonyos salakanyag, amikor megláttuk, hogy mögülük a kanyarban megjelent a líbiai haderő kb 80 %-a, úgy 40 ember… Hát itt vált reménytelenné a helyzetünk. Elkeseredett harcba kezdtünk, de szépen lassan felmorzsolódtunk a tetemes túlerővel szemben. (Itt jegyezném meg, hogy 15 m-ről és ráadásul szemben, nem dobatjuk az ellenfelet!!!!). Amikor már a rajunkon belül mindenki fején ott virított a narancssárga kendő, visszaindultunk a tábori kórházba. (Ja és a kedves rendezőknek üzenem, hogy nem illik a rommá lőtt ISAF erőket szétfényképezni, ahogy kullognak vissza a bázisukra :) ). Itt láttuk, hogy kb 50 m-re voltunk a bunkertől. Bár nem tudom, hogy ekkora túlerővel szemben, nyílt terepen, hogy mehettünk volna oda kontakt nélkül. Ezt a parancsot valaki nem gondolta át.
Visszaérve a kórházba egy fehér köpenyes, méltánytalanul alul fizetett egészségügyi kórházi alkalmazott várt minket, azaz egy doktor néni, aki önzetlenül még egy beöntést is felajánlott a csapatnak. :) 15 perc pihenés volt a visszaállás feltétele, bár a fotelek és a kanapék olyan kényelmesek voltak ennyi talpalás után, hogy el sem akartunk innen menni.
Ez után kaptuk a következő parancsot, hogy a tónál van felállítva a líbiaiak rakéta kilövő bázisa, amit fel kell derítenünk. Na akkor talpalás megint. Az Alfa csapatot és a Ghostot magunkhoz csaptuk, és elindultunk ismét a tó felé. Közben mozgolódásra lettünk figyelmesek a Special Force épület hátulja felől, így az összevont rajokkal 3 oldalról megleptük őket. A 7.62-es csapatba futottunk, akik a hatalmas túlerőnkkel szemben, hősiesen próbáltak helyt állni, de hamar ledaráltuk az ellenállásukat. El is indultak a visszaállójuk felé, de így sajnos már látták, hogy merre indultunk, így sietősre kellett fognunk. Az Alfa rajt leállítottam az egyik kereszteződésnél, hogy ha hátba akarnak minket támadni, akkor meg tudjuk őket állítani, a Gearhead a Ghosttal tovább ment a rakétát keresni. A tó melletti dombnál találtunk rá az állomásra.
Azonban amint odaértünk, az Alfát már meg is támadták, így vissza indultunk segíteni nekik. A Ghostot ott hagytuk az állomást védeni. Mire visszaértünk, már csak 2 tag maradt az Alfából. Kb fél órás folyamatos harc után ledaráltak minket. Amikor visszamentünk a bázishoz, akkor láttuk, hogy kb megint vagy 20-25 fős ellenféllel álltunk szemben. Ismét látogatást tettünk a doktornéninél. Ekkor már 15 óra körül járt az idő, és az új parancs szerint 1600-ig el kellett pusztítani a rakétát. Minden erőnket oda összpontosították, így mi is vissza indultunk. (Azonban ahogy észrevettük, már elég sokan hazamentek már ekkor, és elég nagy hátrányba kerültünk). Később indultunk, de kb mi értünk a legelőször a tóhoz. Előttünk vagy 90-100 m-re a teljes líbiai haderő kezdett felsorakozni a domb oldalon. „Eldördültek” az első lövések. Na nem is kellett több, elindult a szó szerinti BB locsolás. Mind a két oldalról olyan intenzív és agresszív harc bontakozott ki, hogy az ember csak vigyorog, ha ilyen csatába kerül. Ebben a pillanatban szólalt meg a rendezői utasítás, hogy végkiállós a játék. A Gearheaddel és a Ghosttal egymást támogatva lőttük rommá a túloldalt. Mind a két fél becsületére váljon, ahogy az elvárható, megadták a találatokat. Csak úgy dobáltuk a tárakat a földre, egész halmot hozva létre, a nagy lövöldözés közben. Amikor az utolsó ellenállót is kilőttük, hírtelen megjelent a rakéta, és átrepül a tó melletti réten, ezzel tudatva, hogy nem sikerült a küldetés. (Igazából az egyik szervező a magasban tartva rohangált vele, mint egy fél őrült :) )
Itt véget ért a játék. A végén még összehoztunk egy rövid összefoglalót és fényképeszkedést, de az egész társaság annyira kikészült (pozitív értelemben), hogy ezt már nem húztuk sokáig. Megköszöntük a részvételt és lebattyogtunk a kocsikhoz.
Összegezve a 2 napban történteket, egy élmény dús, jó játékot kaptunk, jó emberekkel. Itt-ott előfordultak lyukas órák, és néhány szabálytalanság is, de kérdezem én, hol nem? A szervezők jó munkát végeztek. Azonban egy észrevételem lenne. Egy oldalparancsnok nem elég, kell mellé legalább 2 segítő is, külön frekvencián, mert hiába használták a játékon kifejezetten jól a rádiózást, egy csatorna, és egy parancsnok kevés. Na mindegy, ezen az apróságon kívül, hosszú, kimerítő és pörgős játékot kaptunk a hétvégén.
Köszönet a Ghost-nak, és a 2 multicam idegen légiósnak, hogy végig trappoltak velünk a játékmeneten.
Köszönjük
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése